Iratkozzon fel hírlevelünkre és most 500 Ft-ot elengedünk első vásárlásából!

HEDUE derékszögek ácsoknak és asztalosoknak

Írta Műszer Guru 2017/02/20 0 Comment(s)

Alpha állítható derékszögek ácsoknak és asztalosoknak

Az ács szakma az egyik legősibb foglalkozás az emberiség történetében. Már az ősi társadalmakban jelen voltak a mai értelemben vett ácsok ősei. A magyar ács, illetve annak korai formája az áts szó is régi eredetű, még valamikor a honfoglalás előtti időkben került bele nyelvünk szókincsébe.

HEDUE Alpha ácsderékszög, ácsoknak és asztalosoknak

A 14. században a városiasodás hatására, hazánkban is megjelentek az első céhek, melyek egy-egy ipari terület szakembereit vonták egységbe. Külön ácsmester céhek is alakultak ebben az időszakban.

A 19. század második felétől pedig már a szakma gyakorlását nem csak szaktudáshoz, hanem hivatalos képesítés megszerzéséhez kötötték. Vidéken azonban, főleg ahol bőséges faanyag állt rendelkezésre, a 20. század elejéig szinte minden gazdaember értett a fa megmunkálásához és saját kezük által, maguk készítették például bútoraikat, vagy épülettartó szerkezeteiket. Voltak még az ún. vándor ácsok is, akik az országot járva felajánlották munkájukat.

Az ácsszerszámok az idők folyamán sokat változtak és a mesterek készlete szinte folyamatosan új eszközökkel bővült. A 20. század elején szerszámos dobozukban ezek voltak megtalálhatók: fűrész, véső, szekerce, tisztítóval, kisgyalu, bárd, faragófejsze, fúró és természetesen az ácsderékszög.

Az ácsderékszög már régóta az ácsmesterséget űzők egyik legfontosabb szerszáma, mely a szögek kijelölésére szolgál.  Az első ácsderékszögek még kezdetleges mérőeszközök voltak és kissé elmaradtak a napjainkban gyártott pontos és precíz társaiktól.

A Hedue Alpha rajzderékszög kategóriájának egyik legkiemelkedőbb terméke. Esetében azért a rajzderékszög megnevezést használjuk, mert az egyszerű ácsderékszöggel ellentétben egy rajzeszköz funkciójával is rendelkezik. Rövidebbik szárán ugyanis két párhuzamos lyuk sorozat található, melyek segítségével könnyedén és egyszerűen szerkeszthetők párhuzamosok. A hosszabbik száron pedig milliméteres mérő található. A rajzderékszögre ráadásul egy speciális szögmérő is felkerült, mely által 0° és 90° közötti szögek is szerkeszthetőek.

Az Alpha rajzderékszög időtálló, hiszen anyaga rozsdamentes acélból készült. Némely típusnál porfesték is védi az eszközt. A derékszög különböző típusban kapható, attól függően mely iparág területére szánják.

állítható Alpha Classic ácsderékszögDerékszög állítható alpha classicÁcsderékszög állítható

Ácsoknak az Alpha Classic és Maxi, még az asztalosoknak az Alpha Mini és Mikro javasolt, mely utóbbi kézhez álló és kiválóan alkalmas a műhelyi munkálatokra. A lakatosok számára a Dupla Alpha típus ajánlott, melynél a derékszög, illetve az állítható szár középen helyezkedik el, ami a használatot még könnyebbé teszi.

Válasszuk akármelyik az Alpha rajzderékszöget, a minőség garantált, hiszen egy igazán sokoldalú és hasznos eszközt kapunk, melyet minden fával kapcsolatos munka során felhasználhatunk.

Tovább a HEDUE derékszögekhez

Forrás: hedue.hu

Címkék: hedue
Leica akciós ajánlat 2018 Q4

Leica akciós ajánlat 2018 Q4

Műszer Guru 2018/10/10 0
Megjelent a Leica Geosystems 2018-as év utolsó negyed éves akciós ajánlata. Benne a már megszokott akciós szintező és forgólézer csomagok, akciós távolságmérők és vonallézerek. A termékeket megtalálja oldalunkon!...
Tovább
HEDUE Q3 akciós szórólapja

HEDUE Q3 akciós szórólapja

Műszer Guru 2018/09/11 0
Már elérhető a HEDUE akciós év végi utolsó szórólapja, melyben kedvezményes műszercsomagokat és mérőeszközöket kínálunk az építőipari számára.A mostani akciós szórólapon is külön megtalálható a mérőműszerek és mérőeszközök kínálatunk.A most megjelenő hedue Q3 és Q3G forgólézerek most csomagban, állvánnyal és szintezőléccel érhető el kedvezőbb áron. Optikai szintezők közül az NX32 műszercsomagot, vonallézerekből pedig az L1 keresztlézert érhető el kedvezőbben állvánnyal vagy szorítórúddal.Mérőeszközök közül a népszerű hedue MR2 mérőkerék van soron, míg a WM1 szögmérő, a DL2 60 cm hosszban talál...
Tovább
Új hedue forgólézerek

Új hedue forgólézerek

Műszer Guru 2018/08/10 0
Megjelent a hedue Q3 és Q3G forgólézer, amelynek legnagyobb előnye a fényerejében van.A Q3/Q3G egy automata vízszintes és függőleges önszintezésre képest forgófejes lézerszintező. A készülék önbeállási pontossága 1,0 milliméter, 10 méterenként. Az önszintező képesség kikapcsolható, így akár ferde sík beállítására is alkalmas a készülék, maximum 10%-ig (kb 5°). Ha ennél is nagyobb lejtés beállítására van szükség, akkor a kiegészítő lejtést adaptert javasoljuk.A Q3 sorozat szakít a korábbi cserélhető elemes megoldással, a készülékben 4400 mAh Ni-Mh akkumulátor található, mely folyamatosa használ...
Tovább
Leica 2018 Q3 akciós szórólap

Leica 2018 Q3 akciós szórólap

Műszer Guru 2018/07/01 0
Már elérhető a Leica Geosystems új akciós szórólapja! Az akciós temékeket és műszercsomagokat megtekintheti az alábbi szórólapon, webshopunkban pedig akár meg is rendelheti!...
Tovább
HEDUE akciós ajánlata 2018 Q2

HEDUE akciós ajánlata 2018 Q2

Műszer Guru 2018/06/08 0
Már elérhető a HEDUE akciós nyári szórólapja, melyben kedvezményes műszercsomagokat és mérőeszközöket kínálunk az építőipari számára.A mostani akciós szórólapon is külön megtalálható a mérőműszerek és mérőeszközök kínálatunk.Az NA24 optikai szintezőcsomagot minden általános építőipari szintezési feladathoz bátran javasoljuk, akár napi használtra is. Beltéri szintezéhez a hedue M3 multivonallézert és egy emelőfejes állványt javaslunk. Az M3 vonallézerrel a derékszög kijelölésre magassági szintek felvitele gyerekjáték.Ha nagy szintezési tartományra van szükség, akkor a Q2 forgólézer ideális váls...
Tovább